A kiábrándulástól a valódi szabadságig
Manapság a spiritualitás, reneszánszát éli, soha nem volt ilyen könnyű információhoz jutni, hozzáférni a tudáshoz, és egyúttal soha nem volt ilyen nehéz kiszűrni a hitelességet. A mai vezetőknek, nem csak bölcsnek kell lenni, hanem marketingesnek is, és persze nem árt képzettnek lennie a digitális világban. Előny annál van, aki sokat posztol, és folyamatosan jelen van a közösségi médiában. (az AI világában talán ez nem is annyira nehéz) Aki a leghangosabb vagy legügyesebb a képi megjelenítésekben, az tűnik hitelesnek, pedig a valódi tudás sokszor csendes és szerény.
A tanácsadás, spirituális vezetés, a jóga, hatalmas üzletté vált. Egyre másra tűnnek fel spirituális iskolák, az iskolákban a tanítók, sokszor önjelölt guruk, akiket híveik vakon követnek. De kell- e, hogy legyen „guru”. A rövid válasz, hogy igen fontos és kell, de azért ennél kicsit árnyaltabb a kép.
Emberi természetünk vágyik arra, hogy legyen kire felnézni, követni, sőt imádni. Gyermekkorunkban jó esetben szüleinket, tanárainkat követjük, (Apa- Anya, Tanár, Edző) később magunk jelölünk ki egy tapasztaltabb személyt, barátot, lelkipásztort, spirituális tanítót gurunak, akiről azt gondoljuk tévedhetetlen, tökéletes, már-már emberfeletti lény.
Az, hogy gyermekkorban miért van szükségünk példaképre, vezetőre nem szorul különösebb magyarázatra.
Hogy később mi miatt köteleződünk el guruk mellet, több oldalról is vizsgálhatjuk. Egyrészt agyunk szereti a „parancsikonokat”.
Másrészt világunk bonyolult rendszerében, sokszor fárasztó és időigényes döntéseket hozni és valljuk be sokszor ódzkodunk is annak felelősségétől, hogy mi hozzunk meg egy-egy döntést. Egy guru, legyen az spirituális vezető, üzleti mentor, vagy influenszer, azt az ígéretet hordozza, hogy leveszi a vállunkról a felelősség súlyát.
Nincs más dolgunk, csak követni őt. Kapunk egy kész rendszert a káoszban, és azt sugallja, hogy az ő tapasztalataival, megspórolhatjuk saját kudarcainkat.
Ami persze részben igaz lehet, de kudarcaink is formálnak minket, tanítanak, fejlődünk általuk, ezért sem érdemes kispórolni a tapasztalást, még ha sikertelenségnek is ítéljük. Az is előfordul, hogy a vezető fizikai megjelenése, stílusa az, amibe beleszeretünk, ahelyett, hogy arra a tiszta tudatosságra figyelnénk, amit ő tükröz felénk. Majd elérkezik a spirituális út egyik igen fájdalmas, ám épp emiatt mély transzformatív állomása, csalódás a guruban. És hogy miért csalódunk és szükségszerű-e ez a csalódás? Azt gondolom igen, ez megint csak segít minket spirituális fejlődésünkben, azt mondják, azért jó, ha csalódtál, mert ráébredtél az igazságra. Másik nézőpontból a kiábrándulás az illúziók lebomlását is jelenti, ami a spirituális úton az a pont, amikor követőből, keresővé válunk.
Egy másik izgalmas, Védikus és Tantrikus hagyományokban fellehető dolog, hogy a hatodik csakráig van szükségünk fizikai értelemben vett gurura. Mit jelent ez: a harmadik szem, (Ajna) csakra ez esetben egy határvonal. Az indiai kultúrában a jóga, a spirituális út a felemelkedésről, a tudatosság tágulásáról szól. Az első öt csakráig a fizikai világ, az elemek, érzelmek, a finom fizikai energiák dominálnak. Itt, mint keresők, (Tanítványok) a dualitás világában élünk és egy külső vezető, (Guru) mutatja az utat.
Amikor a kereső tudatossága és energiája eléri a 6. szintet, a belső intuíció felerősödik, a tanítvány kapcsolatba lép saját felsőbbrendű énjével, (Atman). A három energia csatorna találkozik, az Ida és Pingala a Szusumnában egyesül, 3. szem vagy „Guru Csakrában”. A Guru az Ajna csakráig vezet, a kapuig, de onnan már egyénileg kell tovább menni. A hetedik csakrában (Szahaszrara- Koronacsakra) a kereső eléri a tiszta tudat, a határtalan elme, az egység állapotát (Szamádhi) innen már maga járja az utat. Úgy tartják, hogy a külső Guru feladata addig tart, amíg felnem ébreszti a Belső Gurut. Amint a belső tanítód átveszi az irányítást az Ajna csakrában, a külső vezető szerepe beteljesedett.
Egy rövid kiegészítés: bár a fent leírtak elméletileg helytállóak lehetnek, ám attól, hogy valaki egy meditációban eléri a 6. csakrát, nem jelenti azt, hogy tudata folyamatosan ott is tartózkodik. Amig az egó finomabb rétegei vissza–visszahúzzák az elmét az alsóbb központokba, addig a külső Guru védelme, iránytűje továbbra is segítség lehet, hogy elkerüljük a spirituális egó csapdáit. És vajon igaz e az az állitás, hogy a „jó guru”, arra tanít, hogy nincs szükségünk gurura!?